Megfigyelted már milyen mások a zöldek tavasszal, mint nyáron vagy ősszel? És mennyivel változatosabbak is.

Meg, hogy a zöldek és a többi színek miként fakulnak meg tavasztól őszig és hogyan fogynak el télre. Maradnak először a mély barnák, majd a világos és sötétszürkék és egy átlagos télen átmennek feketébe, jó esetben fehérbe.

A zöldet csak a fenyők őrzik, talán csak azért, hogy el ne felejtsük, lesz még tavasz is egyszer.

 Persze ha belegondolsz az ember élete is egy hosszabb időtávban hasonló módon alakul. Eleinte a rózsaszín és a szőkeség dominál, a szemek ragyogó kékje, zöldje és barnája virít a gyermeki mosolyok tükrében.

Aztán a bőrszín sötétedik a szemek színe tompul és a hajak elvesztik sokféle árnyalatukat, átmennek tarkába, szürkébe, majd fehérbe. És itt már nincs zöld, itt már nincs remény a tavaszra. Az emberi élet, ha a végére ér, nem újul meg, nem lesz új tavasza.

Ezért aztán legtöbben arra törekszünk, hogy megőrizzük a tavaszunkat, késleltessük az őszt és a lehető legtávolabbra toljuk ki életünk telét.

 Tesszük ezt sokféle módon.

Van, aki a szívében őrzi meg a tavaszt, tartalékolja a dús nyarat és tesz félre a nyár melegéből az őszi hűvösödő napokra.

Néhányunk külsőségeiben is igyekszik megőrizni „zöldjeit”. Eddzük a testünket, vitaminnal serkenjük magunkat, befestjük a hajunkat, különböző technikákkal fiatalítjuk a bőrünket, olyan kihívásokat vállalunk, amelyek életünk tavaszán voltak a szokásaink.

Néha úgy is érezheted, hogy sikerült, becsaptad az időt, de igazából az idő csap be téged. Elmulasztod megélni az őszt, hirtelen csap le rád a tél és nincs esélyed sem elkerülni a véget.

 Életed emléke belesimul a tél fehérségébe, és csak hátrahagyott szeretteid számára marad meg a tavasz sokszínű zöldje.

És a körforgás velük folytatódik.

 A körforgás örök.

 Csak az életünk véges, de a tavaszi zöldek ezer árnyalatban nélkülünk is tovább ragyognak .

 -rame-