Vágytól égek megint, ifjú vagyok újra,

Rád gondolok, fejemet párnámba fúrva.

Nincs egy árva lélek, barátok, cselédek,

Nincs itt senki, akinek rólad meséljek.

  Naplóm rejtekében itt e néhány sorban

Emlékezek rád csendben és titokban,

Hej, pedig világgá kürtölném szívesen,

Ahogy szédült vérem rohan ereimben.

Te vagy csak előttem, akarva nem akarva,

Ahogy kebled halmát a csipke takarja,

Ahogy ott álltál tegnap azon a bálon,

Nem láttam senki mást akkor a világon.

  Körül akárhány férfi szomjasan alél,

Kinyílik hüvelyében sok fényes kardél,

De mind felett a komor etikett az úr,

Nincs, ki mást tenni merne, mint zsebébe túr.

Egy, csak egy szépség van ezen a világon,

Meddig szemem ellát széles promenádon,

Mily bódító illat, mennyei pillanat,

Pedig alig csücsöríted dús ajkadat,  

  Széles mosolyomra épp hogy válaszoltál,

Mintha nem is látnál, mégis kacsintottál,

Azt hinné az ember, szabad már a gazda,

Majd tovalibbentél boldogan kacagva.

Szépségem, miért nem hagysz aludni végre,

Lásd, mindenki alszik, csak én nézek az égre.

Csípőd hajlatáról álmodom éberen,

Forró testem merev, csöppet sem vértelen.

  Talán sohasem láttál olyan forgószelet,

Mint az, aki rögvest megbirkózna veled,

Csókolnám az ajkad, forrón szeretnélek, 

Mint szikrázó sárkánytűz, úgy ölelnének.

Nem, nem is az a sárkánytűz lennék talán,

Hanem gyengéd szerető angyalok lován,

Túl az érzékelés távoli hajlatán

Izzadtan ébrednénk mámorunk hajnalán.

  És amint bágyadt fény kel az égen reggel,

Tovalibbennél egy bársonyos felleggel.

Nem maradna utánad csak egy cinkos emlék,

Ábrándos versembe egy csábító kellék.

-rame-