Valóságos mesék, mesés valóságok, írásaim

Valóságos mesék, mesés valóságok, írásaim

Megállás nélkül

Utak és utasok - IRKA zsebkönyvek - 2018.

2018. szeptember 23. - rame

Kata korán ébredt azon a reggelen. Félálomban hallgatta a ház neszeit. Kristóf egyenletesen szuszogott mellette. Hallotta, amint Panka a szomszéd szobában a másik oldalára fordul. Szinte látta, ahogy magához húzza Bendegúzt, az elnyűtt plüss kedvencet. Elmosolyodott.

Fel kellene kelni. Ekkor Kristóf megfordult és ugyanazzal a mozdulattal átölelte őt is. Nem volt szíve felébreszteni, ezért nem mozdult. Pár perc még belefér – gondolta - és lehunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta és ránézett az órára, megrémült. Felpattant. Kristóf is felült.

  • Mi történt? – kérdezte.
  • Elaludtam, elaludtunk! – válaszolta ijedten.
  • Ne kapkodjatok, - nyugtatgatta a férje - vigyétek el a kocsit, én ráérek később beérni, majd ma busszal megyek.
  • Jó! – bólintott hálásan.

Tudta, mekkora áldozat ez Kristóftól, hiszen az ő munkahelye a városon kívül van és napközben a munkájához is gyakran kell a kocsi. De már nem volt más megoldás. Ha elkésik annak beláthatatlan következményei lesznek. Fontos japán befektetők érkeznek ma az irodába. Tegnap éjjel ugyan befejezte a prezentációját, de még a meeting előtt át kell, hogy nézze. Pankának pedig este azt ígérte, ő viszi el az oviba.

A munka fontos. A gyereknek tett ígéret szent.

  • Menj, készüljetek, majd én megcsinálom a kávét és a kakaót! – noszogatta Kristóf.
  • Rendben. Köszönöm – válaszolta Kata – miközben sokadszor nyugtázta magában boldogan, milyen szerencsés, hogy ilyen férje van. Elismert szakember és csodás férj, apa. A barátnői el sem hiszik, hogy úgy is lehet élni, mint ők. Manapság, amikor minden második házasság pillanatok alatt tönkremegy.

Mára nem készítette ki a kislány ruháit, ahogy máskor szokta, mert a prezentációhoz késve kapta meg az adatokat. Késő éjszakáig azon dolgozott.

Lázasan kezdte kihuzigálni a fiókokat. Elsőként egy zöld ruhácska akadt a kezébe. Mosolyogva ejtette vissza a fiókba. Eszébe jutott, hogy a kislány legutóbb nem volt hajlandó felvenni a ruhát, mert az egyik kisfiú az oviban azt mondta neki: „olyan benne, mint egy zöld tök”.

Szerencsére hamar megtalálta a lila kantáros szoknyát, Panka egyik kedvencét.

  • Ez jó lesz? – kérdezte az álmosan nyújtózkodó kislányt.
  • Ez jó, ez jó, ezt nagyon szeretem! - jött a vidám válasz.
  • Akkor egy-kettő öltözz fel és menj a konyhába! Idd meg a kakaódat. Én meg megyek a fürdőszobába.

Villámgyorsan lezuhanyozott. Öltözködés közben mosolyogva hallgatta, amint Panka arról faggatja Kristófot, felveheti-e a lila szoknyához a lila cipőjét, amit a mami a születésnapjára vett neki. Hallotta a férje nevetését:

  • Viccelsz Hercegnőm? Hiszen tél van. Csizma kell és anorák. Lehet, hogy ma még hó is lesz. Nézz csak ki az ablakon, minden csupa fagy.

Miután elkészült, Kata felhörpintette a kávéját, puszit lehelt Kristóf arcára és már indultak is. Alig léptek ki a kapun, Panka felkiáltott:

  • Anya! A torna táska fent maradt, ma reggel torna lesz az oviban.

Istenem, gondolta, lassan már kocsival is elkésünk. De nem volt mit tenni, meggyőzni a kislányt, hogy tornadressz nélkül is van élet az oviban, lehetetlennek tűnt.

 Gyorsan bekötötte a kislányt a gyerekülésbe, és vele együtt Bendegúzt is. Ahogy kikanyarodott az utcájukból, megérezte, mennyire csúszik az út, amely gödrökkel és kátyúkkal volt tele. Ez az út is, mint oly sok másik a városban, régen rászolgált már egy alapos felújításra.

A korai óra ellenére a forgalom már javában pörgött és sokakat nem érdekelt, sem a fagy, sem az út minősége. Mindenki le akarta győzni az időt. A kocsisor meglódult amint a lámpa zöldre váltott. Fel kellett vennie neki is a ritmust. Besorolt egy nagy csillogó fekete autó mögé, amely folyamatosan gyorsult.

Messziről már látszott a vasúti átjáró. Ha nem jön vonat és nem kell megállni, öt perc múlva az oviban leszünk - számolgatta. 10 perc, amíg átöltözteti a kislányt, azután 15 perc alatt beérhet az irodába. Akkor még lesz ideje megnézni a prezit.

Itt tartott gondolatban, amikor a fekete autó átrobogott előtte a síneken. Követte.

Ahogy balra pillantott, rémület hasított belé…

  • Úristen, a vonat!

Rátaposott a fékre. Elkésett! A kocsi a jeges átjárón kontrollálhatatlanul csúszott a sínek felé. Még hallotta a hatalmas csattanást.

  • Panka! – sikoltotta.

A fekete autó, amely a piros jelzés ellenére átszáguldott a vasúti átjárón, a csattanásra sem áll meg.

A vonat fékezés közben még több tíz méteren át tolta maga előtt az egyre felismerhetetlenebbé váló kis szürke autót. A sínek szikrákat hánytak a kíméletlen súrlódástól.

Az utasok a vagonokban egymásnak dőltek, jajveszékeltek, kiabáltak. A mozdonyvezető az iszonyattól kimeredt szemmel bámult az előtte sztaniolpapírként összegyűrődő kocsira. Keze a vészféken görcsbe merevedett.

  • Istenem, miért pont velem történik ez? Magasságos jó Isten, miért teszed ezt velem?! - sóhajtotta a fülke csendjébe.

 Kristóf másfél órás utazás után, többszöri átszállással érkezett a munkahelyére. Egész úton az új szoftverre gondolt, amelynek az utolsó próbájára készült az általa vezetett kis fejlesztői csapat.

A számítógépekkel és hatalmas képernyőkkel telezsúfolt teremben óriási ováció fogadta, amikor lefutott a program. Minden tökéletesen működött. Végre elkészült. Hónapok munkája célba ért. A fiatal informatikusok széles mosollyal, egymás hátát lapogatva ünnepelték sikerüket. Sorban egymás után, lelkes gratulációkkal halmozták el Kristófot, akiről végre lefoszlott az elmúlt hetek szorongása.

Amikor a titkárnő belépett az ajtón észre sem vették.

  • Kristóf téged keresnek! – szólt be a szobába a nő. Egyikük sem figyelt fel a fura hangsúlyra. Kétszer kellett szólnia, hogy egyáltalán meghallják.
  • Ki keres? – fordult még mindig mosolyogva a nő felé Kristóf.
  • Két rendőr vár.

Később gyakran megpróbált visszaemlékezni arra, pontosan mit is mondott neki a rendőr. De mindig csak egy szóig jutott, és itt elakadt, mint akkor is: Áldozatok.

- Miféle áldozatok? Mi közöm van nekem ehhez? – Ennél a pontnál leblokkolt az agya. A mérhetetlen kontraszt az öröm és a döbbenet között, jéggé dermesztett benne mindent.

 Kristóf nem is az autót látta meg először a síneken, hanem Bendegúzt. Az elmaradhatatlan plüss - ezúttal Panka nélkül - sértetlenül hevert a sínek mellett a kőzúzalékon. Ez volt az a pillanat, amikor belehasított a felismerés: ez tényleg vele, velük történik!

 A külvárosi vasúti átjáróra két héttel a baleset után felszerelték azt a sorompót, amelyre a környék lakói évek óta vártak.

-rame-

 

Kavicsok az utam széléről

Utak és utasok - IRKA zsebkönyv - 2018.

Forró levegőben sétálok az ismerős úton

A napfény ragyogása megkopott a hosszú nyár alatt

Lábam elé fénylő bőrű barna gesztenyék gurulnak

Érett szőlőfürtök között buzgó darazsak zsonganak

Megfakultak már a tavaszi zöldek és a nyári vörösek

A harsány sárga napraforgó szirmok mind lehulltak

A bágyadt szél megfáradt leveleket sodor felém

Rajtuk küldi az ősz csendes üzenetét

Zörgő kukoricaszárak nehéz terhüket még őrzik

De a búzamagok lisztté nemesültek már

Nemsokára kiürül a határ

A fészkekből kirepül minden fecskepár

De én bátran sétálok tovább az ismerős úton

Mert már nem vagyok egyedül

Meleg kezedbe rejtem kezemet

Nem riaszt az ősz

Nem bánom a telet sem

Mert mi vagyunk a nyár

Te és én

-.-

Úgy ölel át a ritmus és a zene

Ahogy te ölelsz Kedvesem

Nevetve ringatva szeretve

Átvezet minket az életen

Simogat a dallam

Majd felpörget

Röppen a szoknya

Dobban a láb

Áttáncoljuk az éjszakát

Táncolunk együtt

A megmaradt napokon

Egyetlen vágyunk

Hogy soká tartson

Mindennap ajándék

Miénk a ritmus

Miénk a zene

Úgy ölelj át ahogy én szeretem

S én úgy ölellek ahogy te szereted

-.-

Szél süvít a kertek alatt nagy idő közelít

Emésztő hevét a nyár veszni hagyta

Borongó őszi napok árnyát

Avarból szőtt szemfedél takarja

Ágaskodnak csupasz ágak

Reszkető madár ül fák hegyén

Zsákjából kirázza terhét

Fehér gúnyát ölt a tél

Elmerengek csendben halkan

Barátokról kik elmaradtak

Akik az úton elhullottak

Hová tűntek merre bújnak

Emlékeink rejtekében

Árnylétüket mint puha párna

Lelkünk csendben betakarja

Kövezetlen utam végén

Ha a göröngyök már mind elkoptak

Én is ilyen árnyék leszek

Temetetlen álmaimat

A süvítő szél mind elhordja

-.-

Mint útszélre sodort apró kavicsok

Emlékeim úgy sorakoznak bennem

Egyszer összekoccannak máskor elsimulnak

Van köztük márvány-fehér és gyémánt-fekete

Mélytüzű vörös fénylő arany veretben

S van egyszerű egérszürke is

De mind az enyém

Némelyik könnyet csal a szemembe

Mint a tüskés téli szél

Másik testem-lelkemet hevíti

S mint égi tűz lánggal ég

Néha hegytetőről nézek alá

Máskor tenger mélyén kutatok

Csillogó gyöngy után

Összegyűjtött kavicsaim

Lelkembe zárva őrizem

Egyszer-egyszer előveszem

És egyenként megmutatom neked

 

 -rame-

Plitvicei útinapló

Haibun - haikukkal díszített útinapló - IRKA folyóirat VII. évfolyam 3. szám

Szeretem a vízeséseket. Utazásaim során számos szebbnél szebb vízesést láttam már. A magasból lezúduló víz látványa mindig elvarázsol. Ezen a nyáron kedvesemmel elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot, ahol a látogatók egy természet alkotta mesés vízi világ rejtelmeibe merülhetnek el. A Park 1979 óta az UNESCO világörökség listáján is szerepel.

Alighogy beléptünk a tavak birodalmába mellbevágott bennünket a csoda.

 Tomboló zöldek

Fény-árny szimfónia

Bujkáló vizek

Két mészkőhegyvonulat találkozásánál több kisebb folyó fut össze és hoz létre egy egységes tórendszert. A tavak és vízesések környezetében burjánzó páratlan szépségű növényvilág védett állatok és növények otthona.

A fák szimbiózisban élnek a tavakkal, gyökereik gyakran vízben állnak. A nyolc-tíz méter mély tavakban a víz olyan tiszta és nyugodt, hogy a fenéken enyésző faágak, mintha csak karnyújtásnyira hevernének a felszíntől.

 Sugárzó égbolt

Áttetsző víztükör mély

Halott faágak

A 636 méteres magasságból lezúduló Felső-tó vize - bizonyítva, hogy itt tényleg a víz az úr - minden akadályt áttörve, mészkősziklákon keresztül száguldva jut le a 133 méteren elterülő alsó tórendszerig. Évszázados futásában a víz számtalan szebbnél szebb vízesést hozott létre. Egy-egy sziklafal olyan, mint egy hatalmas rosta, amelynek minden lyukából árad a víz. Az árnyas fák alatt kanyargó fapallókon a látogatók a vízesések hűvös párájában élvezhetik a természet utolérhetetlen szépségét.

                                                                                                              

Szikláról csorgó

Csillogó cseppek árja

Kőtörő erő

 Felfoghatatlan számomra, hogy képes az ember ilyen csodákat is tönkretenni. A Dél-szláv háború a Nemzeti Parkot sem kímélte. A látogatók számára kialakított utak, épületek elpusztultak. Az állat és növényvilág komoly sérüléseket szenvedett. Mára győzött a természet ereje és a Park visszanyerte korábbi szépségét.

 Százkarú holt ág

Csillámló víz hűvösén

Múlt álmok őre

Szerencsére az ember nemcsak pusztítani, építeni is képes. Nemzetközi összefogással sikerült újra látogathatóvá tenni a parkot. Minden nyáron milliók látogatnak ide, hogy élvezzék a természet által létrehozott földi paradicsomot. Lenyűgöző szépsége felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg bennünket.

 Kék szitakötő

Halványlila ciklámen

Hűs víz zenéje

süti beállítások módosítása