A vékonyka kislány áhítattal nézte a dobozt. Sötét szemét egy pillanatra sem vette le róla. Még az orra körüli vidám kis szeplők is elkomolyodtak ekkora csoda láttán. Méz vörös haját kisimította az arcából, az se legyen útban. Teljes szívével akarta érezni, látni.
A doboz előtt ült az egész család. Apa, anya, kistesó és ő.
Szilveszter napja volt, de ők egész nap dolgoztak. A szülők elvállalták egy pincemélyi dobozkészítő műhely takarítását. Kellett a pénz. Amúgy is szűkösen éltek, de most nagy könnyelműséget követtek el. Muszáj volt kipótolni a keletkezett hiányt.
A pince kicsit dohos volt és hihetetlenül sok por, papírhulladék, ragasztómaradvány halmozódott szerteszét a színes papírdoboz tornyok között. A műhely asztalai alatt hegyben álltak a félig-meddig odaragadt hulladékok, eldobott kartondarabok.
Sok volt a munka. Sokkal több, mint akkor gondolták, amikor elvállalták.
A gyerekeket is magukkal vitték, nem hagyhatták otthon őket egyedül.
Mindenki dolgozott, még a kicsi is szedegette eleinte a papír fecniket, és a kislány is besegített amellett, hogy fő feladata volt vigyázni az öccsére. E közben azért arra is jutott ideje, hogy megcsodálja a színes dobozokat. Egyet-kettőt ki is nyitott, vajon, mi lehet benne. De mind üres volt. Később azon gondolkozott, mire kell ennyi doboz, mit csomagolhatnak például a világoskék mackókkal díszítettekbe és mit a barna falevelekkel telerajzoltakba. Ezen aztán elábrándozott egy darabig. Szeretett ábrándozni, színes meséket kitalálni magának, színesebbeket, mint a hétköznapi világa volt.
A munka sokáig tartott, sötét este lett mire végeztek. Addigra minden bolt bezárt, és ők még nem vásároltak be, pedig Szilveszter este volt.
Miközben fáradtan hazafelé ballagtak alagsori lakásukba, azon tanakodtak, most akkor mi legyen a vacsora. De valahogy nem voltak igazán szomorúak. Úgy érezték, megérte az egész napi fáradtságot az új szerzemény.
Amikor hazaértek, gyorsan begyújtottak a vaskályhába, mindenki megmosakodott, tisztába öltözött. Kitalálták mi legyen a vacsora. Sok variáció nem volt.
Amíg apa felbontotta az addig a sarokban álló csomagot, anya zsírban kenyeret pirított, ecetes hagymát készített és azután megszületett a Csoda.
A Csoda halványzöld műanyag dobozban lakott, amelynek elején, sárgás-fehér gombok ültek, amiket apa addig csavargatott, amíg a készülékből hangok törtek elő. Először kicsit recsegősen, aztán tisztán lehetett hallani a beszédet, később a zenét. A szilveszteri rádióműsort.
A kicsi lány ült a készülék előtt és csodálta, még a kenyeréről is elfeledkezett, pedig éhes volt.
Nagyon tetszett neki ez a beszélő, zenélő doboz, de egy dolgot nem értett.
Ezen törte a fejét akkor, és utána is még hosszú időn át.
Vajon milyen picik lehetnek azok az emberek, akik odabent beszélnek, zenélnek, énekelnek és mind beleférnek ebbe a kis dobozba?
-rame-
A bringát egy elsőbbségadás kötelező táblához bilincselte. Majd a mozihoz sétált. A kirakat elé állt. Háttal.