John belépett a kivilágított műszerterembe. Kényelmesen elhelyezkedett az ergonómiailag kialakított székben, és körülpillantott a félkörívben terpeszkedő hatalmas képernyőkön. Átnézte az elektronikus műszaknapló feljegyzéseit. Rögzítette az egyik mellékképernyőn a következő négy órára érvényes termelési előírásokat, paramétereket. Ezekre kell figyelnie a műszakja alatt. Konstatálta, hogy az előző naphoz képest megemelték a bedolgozást. Megnézte az időjárás előrejelzést. Az idei tél keménynek ígérkezik, erre a napra is szokatlanul hideget és erős szelet jósolnak.
- Minden rendben – állapította meg. Ma is egy nyugis négy órának nézek elébe – gondolta.
Eszébe jutottak a nagyapja meséi. Valamikor ő is ennél a cégnél dolgozott. Tizenkét órás műszak volt, sokan voltak kollégák, sok mindent maguk javítottak, ők vezérelték a folyamatokat kezdetleges irányító rendszereken keresztül. Télen, nyáron ki kellett menni az üzembe, végigjárni az összes területet. (Mostanában alig mennek területre.) Mégis, a nehézségek ellenére, szerették a munkájukat. Még ma is összejárnak a régi kollégákkal. Legalábbis azokkal, akik még élnek. Egyre kevesebben vannak.
Johnt régebben nem érdekelték a meséik, de mostanában egyre többször előfordul, hogy ottfelejti magát az öregurak társaságában. Mint tegnap is. Arról beszélgettek, hogyan harcoltak annak idején azért, hogy ne legyenek egyszemélyes munkahelyek a gyárban. Ekkor ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Mi a baj az egyszemélyes munkahelyekkel? Teljesen fölösleges lenne több emberi munkaerőt pazarolni el olyan helyen, ahol egyedül is jobbára csak unatkozik az ember.
A három öregfiú egyszerre kezdett el nevetni.
- Hát, mi akkoriban nemigen unatkoztunk. Sohasem voltunk elegen annyi volt a munka. Ráadásul számtalan veszélyforrás volt mindenütt. Egy ilyen helyen, ha valaki egyedül maradt és baleset érte, vagy akárcsak rosszul lett, órákba telt mire valaki megtalálta. Súlyosabb esetben ez akár az életébe is kerülhetett.
- Telefonok már akkoriban is voltak – vetette ellen ő.
- Persze, voltak. Viszont egy ájult ember ritkán volt képes telefonálni. Nem beszélve arról, hogy a távolság miatt még akkor is későn érkezett volna a segítség, ha tud – szólt közbe a legöregebb kolléga, majd odafordult a többiekhez. - Ugye, ti is emlékeztek Viktorra?
- Hogyne – válaszolták kórusban a többiek. – Durva történet volt.
John is emlékezett az esetre (sokszor hallotta már az öregektől). Egy férfi aknába zuhant, a telefonja kiesett a kezéből és a szűk helyen nem tudott lehajolni érte. Mire a reggeli műszak beérkezett és keresni kezdték, már halott volt. Még most is, ahogy rágondolt, Johnnak végigfutott a hideg a hátán. Szerencsére ma már ilyesmi nem fordulhat elő. A külső területeken robotok dolgoznak. Minden automatizált. A fizikai ellenőrzés az ő feladatuk. Még a biztonsági őröket is robotok helyettesítik, akiket egy központi helyről irányít mindössze két ember. A műszertermek száma a korábbi 12-ről háromra csökkent, ahol egyetlen dolgozó akkora területet lát el, mint korábban 10-12 ember. Mindenki közvetlen kapcsolatban áll az irányító központtal, ahol a szuper számítógépek mellett ülnek a vezetők. Az ő feladatuk a munkaszervezés és a vállalatirányítás. Minden dolgozó életfunkcióinak valós idejű adatai egyenesen ebbe a központba futnak be. Aztán meg itt van Dick is.
- Dick! – fordult a konyha felé.
- Itt vagyok! – A törpe formájú kis robot kicsoszogott a konyhából. – Mit szeretnél John?
- A kávém kész van már?
- Igen. Hozom. – hangzott a gyors válasz.
A műszertermi robot mókás formáját annak köszönhette, hogy a legutóbbi felmérésen a dolgozók többsége egy – a korábbinál - kevésbé ember formájú segítőre szavazott. Évekkel a bevezetésük után sem kedvelték az androidokat, amelyek ember formájúak voltak ugyan, de a mimikájuk, merev arckifejezésük irritálta a dolgozókat. Pedig már régen túljutottak azon az időszakon, amikor az emberek folyamatosan tiltakoztak a rohamtempójú robotizáció, legfőképpen pedig az ember formájú robotok alkalmazása ellen. A fejlődést nem lehetett megállítani. A műszertermi robotnak mégis megváltoztatták az alakját.
Mókásabb, kedvesebb formát kapott, de ugyanazt tudta, mint az elődje. Amellett, hogy efféle pincér feladatokat ellát, sokkal fontosabb feladatai is vannak. Amint a dolgozó belép a terembe, ráhangolódik a biometrikus rezgéseire és folyamatosan figyeli az életfunkcióit. Az adatokat a központi agyba továbbítja, amely azonnali figyelmeztető üzenetet küld, ha valami anomáliát észlel. Ő helyettesíti a műszertermi adminisztrátorokat, habár ilyen jellegű munkákra ma már alig van szükség. Az adatfolyamok on-line rendszereken áramlanak. Emellett ő takarítja a munkaterületet, gondoskodik a por és csíramentes környezetről és még beszélgetni is tud, ha az operátornak éppen erre támad igénye.
- Itt a kávé egy cukorral és egy kis tejszínnel – nyújtotta a poharat Johnnak a kis robot.
A 3D nyomtatással készült műanyag pohár tökéletes mása volt a XX. század presszós üvegpoharainak. Azzal a különbséggel, hogy nem kellett attól tartani, megégeti valakinek az ujjait. A különleges műanyag külső része egyáltalán nem melegszik át, ráadásul törhetetlen. Oldalán ott virít az újrahasznosíthatóságot jelző zöld levélforma.
A férfi folyamatosan a képernyőt figyelte miközben a kávéját kortyolgatta. A négy óra alatt, amit szeretett tréfásan úgy leírni, hogy dögunalom, legfontosabb feladata volt a szemét folyamatosan a képernyőkön tartani. A legkisebb jelzést sem mulaszthatta el. Ritkán kellett beavatkoznia az automatizált folyamatokba. Ha mégis, akkor viszont azonnal kellett dönteni. A négy órás figyelem, készenlét így is alaposan elfárasztotta még az olyan gyakorlott operátort is, mint ő.
Nem véletlenül csak négyórás az alapműszak a vállalatnál. A munkanap persze ennél hosszabb. Mindenkinek kötelező a váltás után a kondicionáló teremben részt venni egy levezető edzésen. A holografikus személyi edző naponta mindenkinek személyre szóló programot vezényel le. A cég biztosítja dolgozói számára a testi fittség megőrzésének lehetőségét. No, azért nem kell azt gondolni, hogy ez afféle jótékonysági gesztus. Kiterjedt kutatások bizonyítják, hogy ez által nő a dolgozók hatékonysága és figyelemkoncentrációja. A hatékonyabb munkaerő nagyobb hasznot hajt a cégnek.
John mindig örömmel mozgott a négyórás üldögélés után, de sokan őszintén utálják a kötelező edzéseket. Hát még az utána következő egyórás szellemi tréninget! Ezen az új fejlesztéseket ismertetik a dolgozókkal, majd szimulációs gyakorlatok jönnek, ahol az esetleges váratlan helyzetekre, haváriákra készítik fel a munkavállalókat. Végül egy teszt következik. Minden munkanap ezzel fejeződik be.
John a kávéját kortyolgatva figyelte a képernyőt, közben azon tűnődött, lesz-e elég hó a következő heti sítúrán, ahova a barátnőjével együtt készül elutazni. Önkéntelenül is az időjárás kijelzőre pillantott. Attól, amit ott látott nyomban elröppentek az agyából a sítúra képei.
Az időjárás drámaian megváltozott az alatt a néhány perc alatt, mióta leült a székébe. A légnyomás értékek meredeken süllyedtek, a külső terület mutató képernyőt szinte elhomályosította a sűrű hóesés. A hőmérséklet -10Co alá csökkent. A csővezetékek sejtelmes homályba burkolóztak. A sötétségen csak a területen mozgó robotok irányfényei törtek át.
Ilyen időben a kinti robotokat a vállalati protokoll szerint fokozottabban kell ellenőrizni. John nekikészült, hogy lefuttasson egy speciális ellenőrző programot. Alapesetben minden egyes robot mozgását folyamatosan nyomon tudta követni a monitorokon. Most azonban ez nem tűnt elégnek.
Az érintő képernyőn kikereste a „Speciális ellenőrzés” feliratot és haladéktalanul ráklikkelt. Ettől kezdve a hozzá tartozó területen munkát végző egységek mindegyikének vissza kell jelentkeznie egy speciális nyugtázó kóddal. Így bizonyosodhat meg arról, hogy maximális teljesítményen hibátlanul működnek. Sajnos gyakran előfordul, hogy szélsőséges időjárásban, az egyébként kiváló minőségű ipari robotok, hibásan vagy egyáltalán nem működnek. És most bizony erősen szélsőséges időjárás van kialakulóban.
Az „A” sorozatú robotok, amelyek az előírt sorrendszerinti területbejárást végzik, hamarosan elkezdték küldeni a visszaigazolásokat.
E közben érkezett be az első figyelmeztető jelzés. A tűzi-víz rendszerről jött. Jégdugók, elfagyások kialakulásának veszélyére figyelmeztetett. Erről eszébe jutott, hogy nagyapjáék idejében, ilyen időjárási viszonyok között a munkások gőzöléssel és meleg vízzel igyekeztek megszűntetni a vezetékelfagyásokat. Kemény munka volt. Ma már ez is elektronikus utasításra, automatizáltan történik. De a legfontosabb most is a megelőzés.
Úgy döntött, üzenetet küld a központi vezetésnek, és jóváhagyást kér a fűtőrendszerek hatásfokának növelésére. Néhány pillanattal az után, hogy elküldte a kérést, az ügyeletes igazgató élőben jelentkezett a válasszal.
- Helló John! Látom, megijedtél egy kis mínusztól. – a széles arc betöltötte a középső képernyőt.
- Helló Michael! Ismerhetsz, nem vagyok túl ijedős, de ha ránézel az időjárástérképre, láthatod, nem fog megállni a lehűlés -10oC-nál – válaszolta John, alig titkolva bosszúságát a – szerinte – dilettáns hozzáállástól.
- Figyelj, várj még egy kicsit az aktiválással. Már eddig is majdnem túlléptük az előírt energianormánkat. Ha most rányomod a plusz energiát, biztos, hogy nem lesznek boldogok a főnökeink.
- Ja, persze, értem én, kisebb lesz a bankszámlájukon a növekmény a szokásosnál, de mit fognak szólni, ha semmi sem lesz?
- Ugyan már miért ne lenne?
- Azért, mert ha elfagy a vezeték, leáll az egész rendszer és visszaindítani ebben a hidegben nem lesz egyszerű.
- Ne fesd a falra az ördögöt, nem vagyunk Szibériában! – Az ellenkezés dacára az ügyeletes hangjából mintha némi bizonytalanság csendült volna ki. John tovább ütötte a vasat.
- Figyelj, rendben! Rajtad áll. Rögzítem az engedélykérésemet, és hogy nem kaptam hozzájárulást. Aztán majd meglátjuk…
A válasz hosszú másodpercekig késett. John elgondolkodva figyelte Michael töprengő arcát. Ismerte közelebbről, nem arról volt híres, hogy könnyen hoz nehéz döntéseket. Mégis ő ült ott, ahonnan a jóváhagyásnak kellett érkeznie. De, hát ő volt a cégtulajdonos unokaöccse, és ez mindent megmagyaráz.
- Nos, akkor megmondom, mi legyen. – az ügyeletes hangja újra magabiztossá vált – várunk még és figyeljük a hőmérséklet változását, -15 fok alatt megadom az engedélyt. Addig meg szerintem, nem lesz baj.
- Rendben. – John bosszúsan átkapcsolt az ellenőrző képernyőre, közben fél szemmel rápillantott az hőmérsékletkijelzőre. Már -13 fokot mutatott miközben a szél és a havazás egyre erősödött.
Érezte, hogy ennyivel nem fejeződik be ez a történet, ezért figyelmét a visszajelzésekre fordította. A „B” sorozatú robotok az anyagáramokat figyelték. Nem kapott hibajelzést. Továbblépett. Éppen a kemenceadatok ellenőrzésénél tartott, amikor megszólalt egy éles hang és a főképernyő színe vörösre változott.
- Na, tessék! Máris itt a baj – fordult a sivító képernyő felé és egy mozdulattal nyugtázta a figyelmeztetést. – Nézzük, mi történt?
Beazonosította a hibajelzés helyét. Konstatálta, hogy a 6-os szektorban van az üzemzavar. Azonnali üzenetet küldött a területbejárást végző robotegységnek.
- Pontos hibaelemzést kérek a 6-os szektor 11-es szelvényéről.
- Elemzéshez útvonal módosítás szükséges! – az „A” sorozatú robot válasza olyan gyorsan érkezett vissza, mintha egymás mellett ültek volna – ember és gép.
- Az ellenőrzési útvonaladat módosítom! Fordulj vissza a 6/11-es-hez, keresd meg a hibahelyet és küldj képet és leírást a problémáról. Nyugtázd a feladatot!
- Az útvonal módosítva, elindulok a hibahelyre, feladat visszaigazolva! – a gép csaknem emberi hangon kommunikált, de hiányzott belőle minden érzelem.
Johnból azonban nem hiányoztak az érzelmek miközben a képernyőre behívta az ominózus vezetékszakasz élőidejű képét. A kép enyhén szólva is homályos volt. A vezeték körül sűrűn kavargott a hó, de még így is látta, hogy a hatalmas átmérőjű cső megrepedt és a résen megindult az anyagszivárgás. Megnézte az oldalsó kivetítőn, hová vezet ez a csőszakasz. Amikor sikerült beazonosítania a lepárlótornyot, lehívta a bemeneti adatokat. Egyelőre még nem csökkent a belépő anyagmennyiség, de tudta, ez nem tarthat soká.
Bosszús volt. Majdnem biztos volt benne, hogy a repedést a külső és belső hőmérséklet szokatlanul nagy különbsége okozta. Emlékezett rá, hogy már korábban ő is és a kollégái is javasolták – a robotok diagnosztikai adatai alapján - a vezetékcserét, de a vezetőség a következő leállás idejére halasztotta. Költségtakarékosságra hivatkoztak.
Miközben az ujjai lázasan jártak a billentyűzeten, figyelte az ellenőrző robot útját is. Nagyon lassan haladt. Ahogy John a képernyőn keresztül meg tudta ítélni, a vezetéken a rés alig láthatóan, de fokozatosan tágult. Normális időben küldhetne oda egy drónt is, az sokkal hamarabb tudna pontos képet mutatni, de ebben az időjárásban csak abban bízhatott, hogy a négy talpon sikló ipari robot gyorsan odaér, és teljes képet küld a hibahelyről. Sőt, remélhetőleg, megoldást is javasol majd.
- A434 jelentkezz! Látod már a hibahelyet?
- Nem látom. Nagyon lassan haladok – a válasz ezúttal nem volt olyan gyors, mint korábban.
- Mennyi idő kell még, hogy odaérj? – kérdezte John értetlenül. Számítása szerint már rég a helyszínen kellett volna lennie a robotnak. - Utasítalak, kapcsolj nagyobb sebességfokozatra!
- Értettem! – a válasz ezúttal gyorsabban érkezett és azonnal jött a folytatás is. – Maximális fokozaton vagyok. A területen nagy mennyiségű szilárd csapadék halmozódott fel. Akadályozza a mozgásomat. Nem tudok gyorsabban haladni. Az energiaszintem gyorsan csökken. Hamarosan töltésre lesz szükségem.
- A fenébe! – morogta John.
Az ipari robotok is – akár az emberek - egyfajta műszakváltásban dolgoznak a területen. Az ő műszakjuk a töltési idő függvényében változik. Ennek a robotnak, ahogy a szélső képernyő mutatta, az eredeti kör végén kellett váltania és töltésre kapcsolódnia. Egy plusz kör általában nem jelentett problémát, de a szélsőséges időjárás miatt megnőtt az energia felvétele.
- Ennek is az ostoba költségtakarékosság az oka – mérgelődött John.
A karbantartási költségekért és a gépcseréért is felelős stratégiai team – a központi agy számításai alapján – több alkalommal is javasolta, cseréljék ki ezeket az egységeket magasabb kategóriájú, modernebb robotokra. Ám a vezetőség rendre megtorpedózta a javaslatokat. Mondván, a számítások túlbiztosítottak és ezekhez a munkafolyamatokhoz éppen megfelelőek a mostaniak.
Ebben a pillanatban újra figyelmeztető jelzés villant fel a képernyőn és megszólalt az A434-es robot.
- Korlátozott mozgás! A gördülő egységem hibás!
- A434 add meg a helyzetedet! Azonosítsd a hibát, küldj képet a gördülő egységedről. – John első pillanatban nem értette, mit jelent az üzenetet, csak amikor a képet meglátta. A beérkező képen, a kavargó hóesés ellenére is látszott, hogy a vezeték alatt a kiszivárgott anyag összegyűlt és a szokatlan hideg miatt megdermedt. A robot egyesen belegördült a masszába. Ettől kezdve mozdulni sem tudott.
Közben a lepárló toronyból is hibajelzést érkezett.
- Csökkent anyagáramlás! A beérkező anyag sebessége és viszkozitása csökken!
- Basszus! – John megértette, ennek fele sem tréfa. Most már szívesen kiegyezett volna egy „dögunalom” műszakkal, de erről ezúttal szó sem lehetett.
Tudta, nincs vesztegetnivaló ideje. Nyugtázta a jelzést és egyidejűleg, megjegyzés nélkül, továbbította a központi irányításhoz is. Pontosan tudta, ha a torony rövid időn belül nem kap elegendő, megfelelő minőségű üzemanyagot, az üzemleállásához vezethet. Ez pedig továbbgyűrűzve a rendszeren akár a teljes termelési folyamatot is leállíthatja. Vészleállás esetén pedig a sokféle technológiai és mechanikai probléma mellett óriási költségkieséssel is számolni kell. Nem beszélve a fokozott tűz- és robbanásveszélyről.
Mindenképpen meg kell oldani a vezeték javítását. Az anyagmennyiség nyilván azért csökkent, mert a repedés miatt leesett a vezeték nyomása. De a viszkozitás problémának más oka van. Ránézett a hőmérsékletjelzésre. Döbbenten látta, -18 fokot mutat. A főképernyőn megjelent Michael arca:
- Utasítalak, emeld a fűtési energiát a vezetékrendszeren!
- Éppen időben! – morogta John miközben a tűzivíz rendszer energiaszintjét mutató képernyő felé fordult. Ráklikkelt a megfelelő ábrára és figyelte amint a kék csík elindult felfelé.
- Ne csak a vízrendszert melegítsd – folytatta Michael – az anyagáramot is fűteni kell, csökken a viszkozitás a vezetékben.
- Én is látom – fordult a másik kijelző felé John és már majdnem rákattintott az ábrára, amikor bevillant az agyába a legutóbbi havária tréninggyakorlat. Ott pont egy ilyen helyzetet szimuláltak és nem kapott dicséretet, aki az azonnali felmelegítés mellett döntött.
- Ott nem emelhetek hőmérsékletet, amíg nincs kijavítva a vezeték! – válaszolta.
- Hogy-hogy nem? – a képernyőn jól látszott Michael arcán a meghökkenés. – Ha nem megy vissza normálisra a viszkozitás, akkor hamarosan leáll az anyagáramlás. – Akkor meg, jaj, neked!
- Nekem? – John kezdett feldühödni. – Először is én már korábban kértem engedélyt az emelésre, de nem kaptam. Másodszor, ha most megemelem a csővezeték fűtését, sokkal gyorsabban fog kifolyni az anyag. Itt most más megoldás kell.
- Más? Szerintem nagyon gyors megoldás kell – az arc a képernyő közepén kezdett egyre vörösebb színben játszani. – Mit javasolsz?
- Engedélyezd, hogy magam döntsek a megoldásról. Van egy tervem, ha nem sikerül, akkor egyedül elviszem a balhét és te mindent rám kenhetsz. – John igyekezett, hogy ne látsszon az enyhén gúnyos mosoly a szája szögletében.
- Mondd el, mit tervezel, akkor engedélyezem! – jött a válasz.
- Nézd, erre most nincs idő. Kapcsolódj rá a rendszereimre és figyelj! Azonnal megkezdem az elhárítást.
Miközben a beszélgetés folyt John agya lázasan pörgött. Mi lehet tenni, mi a leggyorsabb és legjobb megoldás. Bosszantotta, hogy Michael feltartja, miközben semmi értelmes javaslata, ötlete nincs. A döntés mégis az övé. Végre az igazgató meggondolta magát és egy vállrándítás kíséretében megadta a felhatalmazást.
- Rendben, tégy belátásod szerint, de a felelősség a tiéd. Ez ne felejtsd el!
- Hagyjál lógva! - morogta John, de már csak úgy magának.
Világosan látta, hogy a javítást már nem tudja a műszerteremből megoldani. Ránézett az órára. Másfél óra telt el a műszakjából. A korábbi műszak dolgozói most a tréning teremben vannak. A kommunikátorán kikereste Peternek - akitől átvette a műszakot - elérhetőségét, és egy sürgősségi jelzést küldött neki. Kollégája azonnal visszajelentkezett.
- Mi újság John? Miért hívsz?
- Figyelj havária helyzet van, vissza kellene jönnöd. Ki kell mennem a területre és addig át kell venned a helyemet.
- Rendben, máris indulok. Úgyis halálosan unom ezt a tesztet, már ezredszer csinálom.
Peter pontosan tudta, hogy ilyen kérést csak nagyon komoly probléma magyarázhat. Nem kérdezősködött fölöslegesen. Azonnal elindult. Közben John vázolta a kialakult helyzetet és azt, hogyan akarja megoldani. Peter csak annyit kérdezett vissza:
- Nincs más megoldás?
- Szerintem, nincs.
- Oké. Tíz percen belül ott vagyok!
John azonnal megkezdte az előkészületeket a terepmunkához. Először is utasította Dicket, készítse elő a terepfelszerelését. Egyidejűleg készüljön fel a megosztott életfunkció-figyelésre, mert Peter is visszatér a műszerterembe.
Üzenetet küldött a tartalék raktárba, kért egy szállítójárművet, egy nagyteljesítményű infravörös melegítő egységet és két javító- meg két takarítórobotot azonnalra a 6/11-eshez. Elektronikus üzenetet küldött a bejárat előtt várakozó személyszállító robotnak, legyen üzemkész 10 percen belül. Eddigre Dick kikészítette a téli havária felszerelését, utána segített neki felöltözni.
Éppen kész lett, amikor Peter belépett az ajtón.
- Szevasz, haver! – csapott John kinyújtott tenyerébe. – Igazán jobb programot is szervezhettél volna ma estére. – Közben már le is ült a kiürült székbe és elmélyülten tanulmányozni kezdte a képernyőket. – Hát, ez elég pocsékul néz ki – jegyezte meg – Indulj, majd tartom a frontot!
Kilépve a műszerteremből John elhűlve látta, mennyit változott a táj, a műszakkezdet óta. Mindenen vastagon állt a hó, helyenként kupacokat emelt a szél és csak azért látott túl a hóesésen, mert a védőszemüvege pont ilyen időre volt kalibrálva.
Beugrott a szállítójárműbe, megadta a hibahely koordinátáit és utasítást adott a lehető leggyorsabb haladásra. Az önjáró kisautó egy perc alatt betöltötte az útvonalat a memóriájába és már indult is. A külső hőmérője -19 fokot mutatott.
A néhány perc alatt, amíg kiértek a 6/11-eshez, Johnnak megint a sítúra jutott eszébe.
- Remélem, ott is lesz legalább ennyi hó – gondolta – ott jobban örülnék neki.
A kis személyszállító autó biztonságosan siklott a vezetékek és épületek között. Nem zavarta sem a sötétség, sem a hóesés. Maga választotta ki az útvonalat és előre látott minden akadályt. Ügyesen kikerülte a hóbuckákat és a legrövidebb útvonalat kiválasztva egyszerre érkezett a hibás vezetékhez a raktári szállító járművel. John bejelentkezett a műszerterembe.
- Halló, Peter, itt vagyok. Mi újság? Van valami változás odabent?
- Folyamatosan jelzi a rendszer az anyagcsökkenést, de még nem érte el a kritikus szintet. Viszont jó lesz igyekezned, mert számításaim szerint 20 percen belül dönteni kell, leálljunk, vagy mehetünk tovább. Michael üzent, hogy ha nem készül el időben a javítás, önhatalmúlag elindítja a leállási folyamatot.
- Naná, hogy elindítja, hiszen én vállaltam a felelősséget – válaszolta bosszúsan John. – De nem adom meg neki az esélyt. Jelezz vissza, hogy 20 percen belül megoldom a problémát és, ha közben mégis elindítaná a leállást, már nem viszem el helyette a balhét.
- Ok. Majd megpróbálom visszafogni – nevetett Peter – Hajrá, kolléga, csináld!
A javító robotok hangvezérlésre állítva felkészültek a feladat végrehajtására. John rövid célratörő mondatokkal utasította őket.
A dolgozókat tréningeken oktatták arra, hogyan kommunikáljanak, hogyan irányítsák kézi vezérlés esetén a robotokat. Tudta jól, nagyon fontos, hogy az utasításai egyértelműek legyenek, és egyszerre csak egy feladatot adjon. Rutin munkáknál nem kellett ennyire körültekintően eljárni, teljes munkafolyamat elvégzésére is utasítást adhatott. Ebben a kritikus helyzetben azonban pontosan kellett fogalmazni.
Először a megdermedt anyagot melegítette fel velük, hogy a ne járjanak úgy, mint az A434-es, ne ragadjanak bele a megszilárduló anyagba. Látta, időben érkezett, a vezeték még bilincseléssel javítható, de biztonságosan hozzá kell, hogy férjenek a gépek.
A takarító robotok megkezdték a melegítést és veszélyes anyag tartályaikba szivattyúzták a kifolyt anyagot. Utána, amennyire a szivárgás megengedte, a csövet is megtisztították.
Ekkor a javítórobotok vették át a feladatot. Megkezdték a bilincsek felerősítését a csövek folytonossági hiányának megszűntetése érdekében.
Johnnak ez alatt nem volt más dolga, mint figyelni. Most is, mint mindig, elbűvölte a robotok célszerű, pontos munkája. Nem zavarta őket semmi. Sem a kavargó hó, sem az extrém hideg, még a szél sem. Nem végeztek egyetlen fölösleges mozdulatot sem. Ketten, célratörően, összehangoltan dolgoztak, közben egyetlen pillanatra sem akadályozták egymást. A programozók kiváló munkát végeztek. Az utóbbi években az ipari robotok programozására szakosodott informatikusok száma és jelentősége megnőtt. Iparáganként különböző speciális szakterületek fejlődtek ki és – ahogy itt is látszott – tökélyre fejlesztették a robotprogramozás tudományát.
Belegondolt abba is, milyen lett volna, ha ez az üzemzavar a nagyapja idejében történik. Hány ember kellett volna - és mennyi időbe telt volna a javítás - átfagyva a széltől, átnedvesedve a hótól.
Ezt kellene megmutatni azoknak az embereknek, akik még ma is ellenségesen tekintenek a robotizáció kiterjedésére. Pedig igazából nem lett kevesebb emberi munkahely a robotok miatt. Annak ellenére sem, hogy sok hagyományos szakma eltűnt. Nem kellenek adminisztrátorok, takarítók, könyvelők. Nincsenek hómunkások, csak olyanok, akik távirányítással mozgatják a hókotrókat. Minden területen megnőtt az irányítók, tervezők, programozók szerepe…
Eddig jutott a gondolatmenetben, amikor látta, hogy a robotok befejezték a munkát. Ránézett az órájára. Tizenöt perc telt el. A szivárgás szemmel láthatóan megszűnt. Elégedetten felsóhajtott és újra hívta Petert.
- Készen vagyunk. Most már ráadhatod a fűtést az anyagszállító vezetékekre is.
- Rendben. Azonnal jelzek a központi irányításnak, nehogy pánikba essenek és megkezdjék a leállítást.
- Oké. Én még itt maradok egy ideig, hogy lássam, biztosan tart-e a bilincs. Nem örülnék, ha újra szivárogni kezdene – mondta most már megkönnyebbülten John és visszaült a járműbe.
Most, hogy már jószerével nem volt dolga, jobban körülnézett az üzemi területen. A kavargó hóesésben, mint karácsonyfaégők világítottak a lepárlótornyok fényei. A távolabbi területeken mozgó ellenőrző robotok irányfényei, mint éjszakai sétálók zseblámpái hol itt, hol ott tűntek fel a vezetékek között. A sötétségen átsejlett egy közeli műszerterem képernyőinek villogása. A hóesés csendjét csak kevés zaj törte meg. Az egyenletesen működő gépek halk moraja és a vezetékekben áramló anyagok surrogása.
-rame-
Emlék