Óbudán a Lajos utca sarkán áll egy vörös téglás épület.

Ma üzletközpont, régen iskola volt. A „Lajos-fiú”.

A koedukációnak köszönhetően itt kezdtem elsősként.

Vörös hajam kócos volt, térdzoknim többnyire a bokámon lógott. Sokat beszéltem. Csúnyán írtam. Igaz hibátlanul. De ezt a tintapacák rendre eltakarták.

Tanítónőnk nem ilyen diákról álmodott. Elég volt látnia a hajam, az eszem nem érdekelte.

A csúf félévi bizonyítványom után anyám elvitt a Kiscellibe, ahol Éva néni egy rövid beszélgetés után felvett az osztályába. Másodikban már jeles voltam.

Mert Éva néni már akkor tudta, amit később az Illés is megénekelt:

Az ész a fontos, nem a haj.

Ez az a város, ahol a Hungarian Slam született

Sz(l)emben az AnKert-ben

Agytekervényekbe nyomják

Az új magyar történelmet

Ez az a város ahol romkocsmákban

Strandpapucsban henyélnek turisták

S tanulják a magyar szót b-vel és k-val

Meg törkölypálinkával

Ez az a város ahol a Bálna nem Akváriumban van

És bármikor örökbe fogadhatsz egy elefántot

Vagy egy egeret

Ez az a város ahol Radnóti írt verseket

Meg József Attila egy kávéházi szegleten

Ahonnan Rejtő Csontbrigádja menetelt

Afrikába

Ez az a város melyet szétválaszt és

Összeköt a Duna

És a karcsú hidak acélos

Gyöngysora

Ez az a város ahol élned… kell

Vágykeltő forró nyári délutánon

Karcsú hidak árnyékában

Lustán hömpölyög a Duna

A kifolyóknál kacsák tobzódnak

S tovasuhannak fürge naphalak

Titkos áramlatok sodornak

Bágyadt hajókban éber álmokat

A város moraját elnyelik a habok

Palack nélkül viszik az üzenetet

A városról melynek karcsú tornyaiban

Galambok közt fészkel az idő

Látom magam a lépcsőkön ülve

Két part között árnyalakok gyűlnek

Kart-karba öltve cseléd nemes polgár

Költő zenész lelkes forradalmár

Itt éltek mind

Buda és Pest között

S gyakran nem is volt bennük más közös

Mint a folyó

Amint lustán hömpölyög

S az idő

Mely múlandó

Mint sirályok szárnyára fröccsenő

Vízcseppek szivárvány gyöngysora