Tudod a hangyák odalent és a sasok odafent ugyanazért élnek, amiért Te.

Te miért élsz? Magadért, értük, értünk, a jelenért, a múltért vagy a jövőért?

Számtalan kérdés, érzés, légzés, szemlélet, elmélet, növények, húsevők, emberek formálják a világot.

Formálják?

Hiszen a világ kerek!

Tudod, van az a nagy kék gömb, tudod, van az a sok kék víz és az a sárga fény, ami ragyog rád, ránk, a hangyára, a sasra holtodiglan, holtomiglan.

Tudod, van az a nagy érzés, ami eltölt, amíg eljön a holtomiglan, holtodiglan.

Emlékszel a fű zöldjére, amikor ő feléd hajolt? Emlékszel a szíved ritmusára, amikor elhagyott?

Emlékszel, hogy a világ semmit sem változott, csak Te változtál apró hangyává ott, ahol azelőtt szárnyaló sas voltál?

Csak az a nagy kék gömb nem változott, nem hozott áldozatot. Neki minden mindig kerek. A hegyek és az óceánok, a hangyák, az egerek, a sasok és persze az emberek apró kis kellemetlenségek a szárnyaló szirtek közé szorulva.

A jeges fennsíkok, a zöldellő mezők, a vulkánok tüze, a vízesések moraja, a szavasok patanyoma, a katicák szárnyának surrogása, a nappalok és éjszakák váltakozása, a színüket változtató rohanó felhők alatt mind mind a világ.

Az a kék gömb.

A világ, ami veled vagy nélküled, mindig kerek, vagyis inkább… gömbölyű!

-rame-