Egy napon a Kerek erdő tündérei azt vették észre, hogy a Kerek erdő kezd szögletessé válni, és bizonytalan árnyak furakodnak be napfényes, békés világukba. Ez meglehetősen megrémítette őket. Hiszen eddig Kerek világukban minden kerek volt. Amikor aztán a negatív érzések elérték a közösségi ingerküszöböt tanácskozásra ültek össze egy nagy-nagy kerek asztal körül.
A tanácskozást bármelyik tündér összehívhatta, ha úgy érezte, valamit meg kell beszélnie a társaival, ha valami bántotta, vagy ha valami örömteli eseményt akart megosztani a többiekkel.
Ezúttal sajnos nem egy örömteli esemény volt a tanácskozás oka. És nem egy, hanem több tündér szorgalmazta az összehívását csaknem egy időben.
Kellemes, csendes alkonyati idő volt, a Nap még nem nyugodott le teljesen, de a Hold már ott ólálkodott a bárányfelhők szegélyénél. Hiába sugallt azonban az alkonyat csendes békét, a tanácskozás csöppet sem volt békés.
Az első tündér, aki szólásra emelkedett azt panaszolta, hogy az erdőszélen sötét árnyékokat vett észre, amelyek bele-bele kapva a kerekségbe szögleteket húztak kifelé az erdő bársonyos széléből, amely az idő kezdete óta sima és szögletmentes volt.
A második tündér arról panaszkodott, hogy a madarak a fa tetején és az ágak között az addigi kerek fészkeik helyett mostanában szögletes fészkeket kezdtek építeni, és amikor a fiókáik kirepülnek a fészekből már az első próbálkozástól kezdve cikk-cakkban repülnek. Ahelyett, hogy szemet gyönyörködtető kerek ívekben szárnyalnának a tündérek örömére.
Aztán számtalan panasz érkezett még, amely mind arról szólt, hogy valami kezd elromlani, valami egyáltalán nem kerek a nagy Kerek erdőben. Az összetartó energia helyett valami bomlasztó, valami széthúzó kezd terjengeni.
Különösen megdöbbentő volt az a keserves fohászkodásokkal teli felszólalás, amely szerint ez a nagyon nem kerekség pontosan az óta kezdi átírni a rendet a Kerek erdőben, mióta az új vezető, Kerekfalvi Olafson dolga lett a kerekség fenntartása.
Tudniillik a tündérdemokrácia alapvető tétele volt, hogy minden 5,5 évben új vezetőket kell választani és a legfőbb vezető – aki egyben az ügyekben döntő bíró és törvényhozó - soha nem lehet ugyannak a családnak a tagja, mint a helyettese.
Na, most, a felszólaló szerint Kerekfalvi Olafson és Falvi Anasztázia, a helyettese, mégiscsak egy családból származtak, bárha a nevük ezt nem is mutatta egyértelműen.
Valamikor ugyanis a nem túl távoli múltban az egyik Kerekfalvi, miért-miért nem, erre már senki nem emlékszik, nevet változtatott és a Falvi nevet adta leszármazottainak is, akik egyébként mégiscsak Kerekfalviak voltak és persze ma is azok.
Vagyis mondjuk ki kereken, a választás törvénytelen volt.
De mire erre a Kerek erdő lakói rájöttek, Kerekfalvi Olafson egy merész és szokatlan húzással eltörölte a törvényt, amely miatt ők ketten nem lehettek volna egy időben vezetők.
Sőt miközben a tündérek a tavaszi nagy táncra készülődtek a hosszú tél végén, és nem értek rá közös ügyeikkel foglalkozni, valahogy az is kikerült a törvénykönyvből, hogy nem lehet egymásután kétszer ugyanazt a vezetőt megválasztani, és hogy legalább 10 évnek el kell telni, mielőtt valamelyik tündér újra vezető lehet. Ez akkor nem tűnt olyan fontos dolognak, de most utólag a riasztó események fényében, világossá és egyben vészjóslóvá vált a jelentősége.
Időközben aztán véget ért a tavaszi nagy tánc ünnepe, minden tündér visszatért a hétköznapi tevékenységeihez. Ilyenkor tavasszal bizony rengeteg munkájuk volt és dolgoztak is derekasan.
Virágot fakasztottak a mezőkön, napsugárból koszorút fontak, szelíd szellőt küldtek az erdőkbe, új rügyeket bontogattak, szárba szökkentették a vetést, szivárványt varázsoltak a májusi esőtől csillogó égboltra.
Végül aztán elérkezett a tűzforró nyár, amikor végre a tündérek megpihenhettek.
Ezúttal azonban a pihenőjük valahogy nem volt olyan, mint máskor. Miközben megbeszélték az addig elvégzett munkákat és azt, hogy ki milyen eredménnyel dolgozott ezen a tavaszon, kiderült, hogy az új vezetők egyik csoport munkájában sem vettek részt.
Sürgés-forgás közben minden csoport úgy gondolta, hogy a másikban tevékenykednek a vezetőik, és nem értek rá ezt ellenőrizni.
Vagyis tulajdonképpen eszükbe sem jutott, hogy utána kellene ennek járniuk. Hiszen a legidősebb tündérek sem emlékeztek olyan időre, amikor a vezetőik nem végezték ugyanazt a munkát, mint a többiek, és nem voltak ugyanolyan szorgalmasak, mint mások, vagyis inkább még náluk is szorgalmasabbak.
Kerekfalvi Olafson és Falvi Anasztázia azonban nem követték nagytiszteletű elődeiket és egyáltalán nem erőltették meg magukat a közösségi munkákban. Nem fakasztottak egyetlen rügyet sem, nem fontak sugárkoszorút, sőt gyakorlatilag nem csináltak semmit, ami másoknak hasznos lett volna.
Ráadásul, és ez már tényleg példátlan volt a Kerek erdőben, a vezetők saját maguk számára gyűjtöttek sugárkévéket, és a saját megnagyobbított lombházukba küldték a szelíd szellőket, amelyek így a mezők forrósága helyett, a lombházat hűtötték és a kerti hintaszéket ringatták, amelyben Kerekfalvi Olafson és Falvi Anasztázia heverésztek.
Mire mindez elhangzott, a tanácskozásban nagy-nagy zűrzavar támadt.
Egyesek hitetlenkedve hallgatták a felszólalókat és makacs jóindulattal, tiszta szívvel állították, hogy itt valami nagy tévedés van, ilyen a Kerek erdőben elő nem fordulhat. Ez biztosan csak félreértés, biztosan komoly oka van annak, hogy nem a csoportokban dolgoztak a vezetők. Ez itt a Kerek erdő és ebben az erdőben minden teljesen kerek.
Mások azonban határozottan állították, hogy megbomlott a kerekség és vezetőik méltatlanná váltak a bizalmukra.
Ráadásul azt hangoztatták, hogy nincs annál ékesebb bizonyítéka a kerekség megbomlásának, mint hogy hiába hívták össze a tanácskozást, amelyen minden tündérnek alapvető kötelessége részt venni, a vezetők továbbra is a hintaágyukban heverésznek, és eszük ágában sincs megjelenni a tanácsban.
Amikor pedig a kis ugri-bugri küldönc tündért értük szalasztották, a tündérke pironkodva és egyedül érkezett vissza, kezében pedig egy új törvény szövegét szorongatta.
Az új törvényben az állt, hogy Kerekfalvi Olafson és Falvi Anasztázia nyomatékosan és egyértelműen kijelenti, hogy a Kerek erdőben minden csodálatosan kerek, senkinek nincs oka panaszra. Minden törvényszerűen és nagyszerűen működik, és aki ezt cáfolni merészeli, annak nincs helye a Kerek erdőben. Sőt, akinek nem tetszik, ami van, nem tetszik ez a szép új világ, mehet, amerre lát.
Ez azonban már a békés és jóindulatú tündéreknek is felnyitotta a szemét és kereken kijelentették, ez így nem mehet tovább, valamit sürgősen tenni kell.
Azonnal küldöttséget kell meneszteni a Varászló tündérek Triumvirátusához, határozták el, és eléjük kell tárni a kerek erdő kerektelenségeinek listáját, meg kell kérni őket, hozzák vissza a rendet és állítsák vissza a kerekséget.
A három Varázsló tündér, a Jog, az Igazság és a Béke névre hallgatott és az idők kezdete óta az volt a dolguk, hogy megakadályozzák a kerektelenség elterjedését, az igazságtalanság térhódítását és nehéz vérzivataros időben közbelépjenek, elűzzék az árnyakat, kisimítsák a szögleteket, orvosolják a panaszokat.
Egy idő óta már ők is növekvő aggodalommal figyelték a Kerek erdőben terjedő szögletességeket, de csak akkor avatkozhattak bele a dolgok alakulásába, ha a tündérek maguk kérték őket erre.
Ez volt a tündérvilág egyik alapvető törvénye, amely ősidők óta meghatározta a rendet és végső biztosítékként szolgált arra, hogy a kerekség tartósan fennmaradjon.
Úgyhogy nem kellett nekik kétszer üzenni, egy-kettőre megjelentek a Kerek erdőben.
Elsőként a tanácsba mentek és megkérték a tündéreket, kövessék őket Kerekfalvi Olaf és Falvi Anasztázia lombházának udvarába.
Amint beléptek az udvarba a két henyélő vezető egyből látta, hogy most baj van és azonnal nagy hangon maguk kezdtek panaszkodni a tündér seregletre, akik szerintük nem tartják be a törvényeket és fölösleges vihart kavarnak a Kerek erdőben.
De a Triumvirátust nem abból a fából faragták, hogy a nagy hangon előadott vádaskodás elhomályosítsa bennük a jogot, az igazságot és megakadályozza a béketeremtő szándékot.
Összedugták a fejüket és gyorsan eldöntötték, mi a teendő. Elsőként is a hintaágy helyére egy nagy üveg kalitkát varázsoltak, azután sóbálvánnyá változtatták Kerekfalvi Olafot és Falvi Anasztáziát. Majd varázspálcájuk egy közös suhintásával a kalitkába zárták őket.
Örök mementóként és hathatós figyelmeztetésként mindenki számára, aki valaha még egyszer meg akarná változtatni a rendet és szögleteket akarna előidézni a kerekségben.
És mire a Hold átvette az égen a Nap helyét, ezüst fénye egy szép kerek világra ragyogott a Kerek erdőben.
-rame-
Megjelent a Minerva ingyenes internetes irodalmi folyóirat áprilisi számában:
http://www.hosnok.hu/minerva/minerva2015aprilis.pdf