Valóságos mesék, mesés valóságok, írásaim

Valóságos mesék, mesés valóságok, írásaim

Jövőm a múlt - sci-fi - II. rész

Preyer pályázat (folytatás: I. rész az előző bejegyzésben)

2018. november 05. - rame

Karolina, így hívják megmentőmet, aki nélkül valószínűleg elpusztultam volna az ismeretlen huszadik század közepén, elmagyarázta, nem egyedüliként jártam így. Időről-időre akadnak utazók, akik ismeretlen okból beragadva az idő szövevényébe, soha sem jutnak vissza saját dimenzióikba.

Akik a jövőben ragadnak, azok valószínűleg haza tudnak menni, hiszen az időutazást ott már ismerik. A múltban erre nincs esély. Itt, aki nyíltan időutazónak vallja magát, azt egyszerűen őrültnek nézik. Ha egyedül maradnak többnyire zárt intézetekben végzik. Gyakran belehalnak az ismeretlen kihívásokba. Némely népek az őrülteket szentként tisztelik, és akik ilyen területen ragadnak, nagy karriert futhatnak be szent emberként, sámánként, varázslóként.

Kevesen tudnak igazán beilleszkedni ezekbe a régi, de számukra új világokba. Én, hála Karolinának e kevesek közé tartozom. Bár nekem sem volt könnyű!

 

Több mint tíz év telt el az óta, hogy a múltba érkeztem. Hosszan sorolhatnám a viszontagságokat, amelyeken az első időkben keresztülmentem. Én nem vagyok egy Livingstone, nem akartam eltűnni az enyémek szeme elől. Hosszú álmatlan éjszakákon át töprengtem azon, vajon én követtem el valamit, amitől meghibásodott a rendszer, vagy mégsem volt olyan stabil, mint a kutatók állították. Erre azonban sohasem kaptam választ. Sokáig rendszeresen visszajártam a térre, hogy rám találjanak, ha keresnének. Mostanra már csak május elsején megyek oda.

Ebben a világban most 1975-öt írunk. Mára megtaláltam a helyemet. Író vagyok. Sci-fi novellákat, regényeket írok. Fő témám az időutazás. Írásaim nemcsak pénzkereseti források, megpróbálom velük felhívni a figyelmet arra a veszélyre, amely felé ezekben az években az emberiség száguld. Sajnos, kevesen értik meg a figyelmeztetést.

Az íráshoz egy Robotron elektronikus írógépet használok. Gyakran visszasírom a múltat (vagy, ha úgy tetszik, a jövőt), amikor gondolataim rögzítéséhez nem volt szükség az ujjaimra.

Sokszor gondolok a tanítványaimra. Vajon, mi lett belőlük? Remélem, okulva az engem ért katasztrófából, mégsem engedték őket a múltba kirándulni.

-rame-

A bejegyzés trackback címe:

https://ramekilitanda.blog.hu/api/trackback/id/tr8314354707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása